HetiVálasz:
CIPŐK A DUNA-PARTON
Hatvan pár vasból öntött, a negyvenes évekből származó cipő emlékeztet ezrekre, akiket hatvan éve a nyilasok a folyóba lőttek. A holokauszt emléknapján, szombaton felavatott kompozíció Pauer Gyula alkotása.
Megalkotta fő művét?
Mindig a legutóbbit érzem annak. Ezt ráadásul nagy csinnadrattával avatták fel. A legszebb mégsem az avatás volt szombaton, hanem az ökumenikus áldás vasárnap. Mind a négy történelmi egyház megáldotta a kompozíciót. Így legalább egyetlen vallás vagy felekezet sem sajátíthatja ki.
Ezt a történelem sem engedné meg.
Nem ám! A nyilasok elsosorban zsidókat lottek a Dunába, de cigányokat, melegeket is. Sot! Két apácát, akik fuldokló gyerekeket mentettek ki, külön felkutattak a rendházban. A Dunában végezték ok is. Lottek noket, gyerekeket. Ezért sok a noi cipo a kompozícióban.
Ötvenes-hatvanas csoportokban terelték az embereket a Duna-partra...
Azt hittük, a hatvanadik évfordulót jelképezi a hatvan pár cipo.
Nem megrendelésre készült az alkotás. Tavaly is ki akartuk állítani, aztán úgy festett, még jövore sem lesz belole semmi, amikor a Miniszterelnöki Hivatal a hónunk alá nyúlt. Megérezték, hogy ezt a szoborcsoportot a hatvanadik évfordulóra kell kiállítani.
Ha nem megbízást teljesített, személyes emlékek hajtották?
Emlékszem a szonyegbombázásra, ahogy öcsémmel a rácsos ágyon összekuporodva ülünk, mint két kutyakölyök - de lehet, hogy a szüleim által meséltek álltak össze saját emlékké. Ahogy az is, hogy volt egy "részletesünk". Apám a lelkünkre kötötte: nehogy szóljunk bárkinek, hogy nálunk van. Elorehúztuk a konyhaszekrényt, ott bújt el Emil bácsi, a "részletes". Azért hívtuk így, mert korábban bútort vásároltunk tole részletre.
De hogyan jutottak eszébe a cipok?
Ausztriában, Ebenseeben már áll egy holokauszt-emlékmuvem. Sziklákra rászikkadt embert ábrázol. Amikor hallottam a Páva utcai zsinagóga felújításáról, felajánlottam egy másodpéldányt. De köztérre túl drámai volt, a zsinagóga udvarára meg nagy. Tovább töprengtem, hisz egyéb dolgom sincs, mint hogy ilyesmiket találjak ki. Végül Can Togay barátom fejébol pattant ki az ötlet
Amibol jellegzetes magyar mu született. Egy külföldi tán nem is érti, mit keresnek ott a cipok.
De mennyire nem! Máris láttam egy turistát, aki a saját lábbelijét a cipok közé helyezve boldogan csattintotta a fényképezogépet. Amikor aztán meglátta az angol nyelvu feliratot, holtsápadtra válva, sietve távozott. A mu talán az ország, a város becsületét is visszaadja.
Mert ilyen pocsolya módon csak a nyilasok viselkedtek, a németek elegánsabb gonosztevok voltak.
A becsület visszaadása mintha korábban is foglalkoztatta volna: a pszeudo-art megteremtojeként tartják számon.
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján kidolgoztam egy olyan képzomuvészetiszobrászati elvet, amely a hazugságon alapul. Esztétikai értelemben teljes jogú elemként vittem be a muvészetbe a hazugságot.
Nyilván politikai felhanggal.
Persze. Ez a diktatúrában katasztrofálisan érintett, nagy botrány volt. Nem is lettem támogatott muvész. Szabadúszó voltam világéletemben.
A nyolcvanas évek közepén furcsa hírnévre tett szert: elterjedt, hogy hozzájárult a szépségkirályno, Molnár Csilla Andrea öngyilkosságához.
Érdekelt a noi akt, az aktuális szépségideál, ezért készítettem gipszmintákat az elso néhány helyezettrol. Csilla késobb, szerelmi ügy miatt lett öngyilkos, de a filmesek a tragédiát társadalmi környezetbe akarták helyezni, s így rajtam, a "zaklatón" is elverték a port.
Az idén viszont jó éve van. Kossuth-díj, látványos köztéri alkotás, retrospektív tárlat a Mucsarnokban...
Nagyon jó ez, foleg, hogy az utóbbi idoben a természet megsorozott egy agyi infarktussal, csontbetegséggel, egy évig tolókocsiban ültem. Az jutott eszembe: ennél mélyebbre már nem juthatok, és ha egy labda leér, utána fölpattan. Én is fölpattantam. Vadul, kétségbeesetten dolgozni kezdtem, hátha holnap már nem tudok.
Mit kezd a Kossuth-díjjal járó összeggel?
Az 1991-es pápalátogatásra elkészítettem a torinói lepel szobrát. A Vatikánban van, II. János Pál pápa magángyujteményében. Gyakorlatilag hozzáférhetetlen. A Kossuth-díjjal nyert 5,6 millió forintot arra fordítom, hogy kifaragtatom gránitból. A mucsarnoki kiállításomon látható lesz júliusban.
PAUER GYULA
1941-ben született Budapesten.
A Képzomuvészeti Gimnázium díszítoszobrász szakán tanul, majd Olaszországban Luigi De Battista tanítványa.
1963-tól 66-ig a filmgyár szobrásza, 1973-tól színházi díszlettervezo (Csiky Gergely Színház, Nemzeti Színház, Katona József Színház).
1985-tol filmlátványterveket készít, olykor a vásznon is megjelenik.
1990 és 98 között a Képzomuvészeti Egyetem, 1994-tol a Filmmuvészeti Egyetem tanára.
1993-ban Munkácsy Mihály-díjjal, 2005-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki.
<<< vissza
|
